"Olvastam Hagyó Miklós úr felhívását a nyári Kék Túrára. Örülök neki, hogy a tavalyi nagy próba után idén itthon vág bele egy, szerintem legalább olyan nehéz feladatba. Tájfutóként, amatőr túrázóként (néha az új segédeszközzel, GPS-szel ládákat keresve) igazán fel tudom mérni a vállalkozás nagyságát. Amennyiben sikerül megfelelő időpontot találnom, szeretnék legalább 2-3 napra csatlakozni...
Szövetségi elnökként kikértem a Budapesti Tájfutók Elnöksége véleményét is. Nagyon lelkesen üdvözölték ők is a kezdeményezést. Annyira, hogy, hogy engedelmükkel feltennénk a honlapunkra a mellékletben szereplő felhívást.
Szövetségként támogatjuk a túrát, csatlakozunk a felhíváshoz..."
Bugár József
a Budapesti Tájfutók Szövetsége elnöke
www.btfsz.hu
"...a célkitűzés nagyon szimpatikus. Sok sikert kívánok a megvalósításához!"
Toldi György
Tengerszem Sport
ügyvezető
www.tengerszem.hu
"A "Gyere velem, Magyarország!" mozgalommal egyetértünk, és szívesen támogatjuk a mozgalom célkitűzéseit...
Amennyiben a túra érinti a Kék Túra bükki részét, a táborunkban szívesen biztosítunk szállást, és a résztvevőknek a szállásdíjból 10% kedvezményt adunk."
Pintér Zsolt
a Tardosi Ifjúsági és Sporttábor
igazgatója
www.tardosisporttabor.hu
"Örömmel olvastam Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes úr levelét, mely a hazai turizmus fellendítésével, értékeink megismertetésével foglalkozik.
Természetesen a magam részéről minden segítséget meg kívánok adni az általa vázolt elképzelésekhez. Így alkalmi szálláshely biztosítására, illetve a résztvevők fogadására is készen állunk..."
Szabó Csaba
Hollókő polgármestere
www.holloko.hu
"Nagyon jó kezdeményezésnek tartjuk a nyári túrát, mely az aktív testmozgás mellett lehetőséget biztosít hazánk szépségeinek felfedezésére, s nagyszerű kikapcsolódást, pihenést ígér a csatlakozók számára.
Természetesen intézményünk örömmel csatlakozik kezdeményezéséhez, s Szeged városában, valamint a környező települések oktatási intézményeiben a mozgalom ismertetésében, népszerűsítésében közreműködik...
A szervezéshez, a céljaik megvalósításához sok sikert kívánok!"
Mezei Richárd
a Városi Sportigazgatóság
igazgatója, Szeged
"Örömmel olvastam a nyári Kék Túra programról. Sajnos a túrázókra, "bakancsosokra" ráfér a támogatás, hiszen tapasztalataink szerint a szervezetten túrázók között nagyon kevés a fiatal, a természetbarát és természetjáró szervezetek központi támogatása pedig egyre csökken, s hiába a rengeteg társadalmi munka, manapság ez már nem elég"
Dr. Vanek Zsuzsanna
a Budapesti Természetbarát Sportszövetség
főtitkára
www.btssz.hu
"Köszönettel vettük ismertető anyagukat a "Gyere velem, Magyarország!" című mozgalommal kapcsolatban. Edzőtermünk helyszínén az ismertetőt, amelyet mailben kaptunk meg, kitesszük, hogy a hozzánk edzésre járó több száz hallgató elolvashassa..."
Kilin Tünde
University Box Club
www.boxedzes.hu
"Amennyiben sikerül megfelelő időpontot találnom, szeretnék legalább 2-3 napra csatlakozni..."
Bugár József
a Budapesti Tájfutók Szövetsége
elnöke
www.btfsz.hu
"A túrázók Tokodra érkeztekor szívesen köszöntöm a vendégeket és bemutatom községünket. Akadályoztatásom esetén községünk alpolgármestere fog helyettesíteni. Ha az időpont megfelel, Tokodról nyugatnak tartva néhány napos túrát én is vállalok."
Pánczél Mihály
Tokod nagyközség
Polgármestere
www.tokod.hu
"A Közép-magyarországi Technikai és Tömegsportklubok Budapesti Szövetsége
nevében (70 tagszervezet, 17000 tag) csatlakozunk!"
Baranyai Péter
a KTTBSZ elnöke
www.kttbsz.hu
"Tisztelettel csatlakoznánk a meghirdetett mozgalomhoz."
Pető Attila
szakosztályvezető
Túrabot Természetjáró Szakosztály
www.turabot.hu
"Rendkívül jó kezdeményezésnek tartjuk a túra ötletét. Szívesen csatlakoznánk ehhez az országjáráshoz. Amennyiben a Budapesti Sportszövetségek Szövetsége segíthet vállalkozásánál, kérjük, jelezze."
Dr. Freyer Tamás
a BSPSZ elnöke
Tóth Kinga
a BSPSZ főtitkára
www.bspsz.hu
"Ma olvastam Hagyó Miklós úr felhívását, az abban leírtak nagyon tetszettek.
Úgy gondolom, hogy szakosztályunk szívesen fog csatlakozni a leírtakhoz, mivel tudom, hogy milyen csodálatos és elkötelezett emberek...
Úgy gondolom, hogy céljaink megegyeznek az Önökével.
Tájékoztatni fogom szakosztályvezetőt , és a túravezetőket is a felhívással kapcsolatban."
Göbölyös Lászlóné
a Tipográfia Testedző Egyesület
ügyvezető elnöke
"Egyesületünkből már sokan (van, aki most harmadszor) teljesítették az Országos Kéktúrát. Köszönjük a meghívást. Nem lehetetlen, hogy egy-egy szakaszon csatlakozni fogunk. Mindenesetre sok sikert, kitartást, élményekben gazdag utat kívánunk! Szép erdőt-mezőt!"
Pethőné Bárdosi Judit
Re-ge Természetjáró Egyesület
"Egyesületünk minden tagja nevében élményekben gazdag sikeres túrázást kívánok!"
Szabó Károly
Bátaszéki Vasutas Turista Egyesület
"...A leírtakkal teljes mértékben egyet értünk, évek óta kirándul kis csapatunk az országban, évente egyszer pedig Erdély hegyeit járjuk.... Sajnos az egész túrán részt venni nem tudunk, de szívesen csatlakozunk pár nap erejéig útközben."
Turul Természetjáró Baráti Kör
www.turulbaratikor.hu
"Egyesületünk egyetért a kezdeményezéssel, támogatjuk, népszerűsitjük és amennyire tudunk részt veszünk benne."
Nagy Attila
Csabai Bihargók Turista Egyesület
"Nagyon szépen köszönöm Hagyó Miklós Főpolgármester-helyettes Úr felkérését, amit tisztelettel el is fogadnék. A hátizsákos országjáró turizmus fellendítése az én célom is, amiért eddig meglehetősen szerény eszközeimmel próbáltam már tenni valamit. Úgy gondolom, Hagyó Úr mozgalma nagyobb tömegeket is meg tudna mozgatni, ehhez a magam módján én is megpróbálnék hozzájárulni!"
Horváth Béla
"A megfogalmazottakkal turista egyesületünk tagsága maximálisan egyetért, ezért ezúton is szeretnénk támogatásunkról biztosítani a mozgalom elindítóit."
Földes Péter
Alföld Turista Egyesület elnöke
www.alfoldte.hu
"Mint a sport elhivatott támogatói örömmel olvastuk Hagyó úr levelét.
A Gyere velem, Magyarország! mozgalom célkitüzéseivel egyetértünk és kívánjuk, hogy minél többen csatlakozzanak hozzá. Sok sikert kívánunk!"
Béni István titkár
www.birkozoszov.hu
"Hozzánk is eljutott a Szent István-vándorlás híre! Gratulálunk a kitalálójának, a túra kidolgozása szenzációs! Mivel egyesületünk tagjai rendszeresen túráznak Magyarország területén, nagy segítséget jelentenek ezek az ötletek a szervezőknek abban, hogy színesebbé tudják tenni a programokat.
Az idei évre már meg van a saját, meghírdetett programkiírásunk, amit illik teljesítenünk. Így augusztusban valószínűleg csak néhányan tudunk csatlakozni a közelünkben lévő Somlyóvár - Kisinóci turistaház közötti szakasz valamelyikére. De szívesen tesszük!"
Dorogi Gyógyszergyártók Természetjáró Egyesülete
"Örömmel üdvözöljük kezdeményezését, hogy járjuk újra Magyarországot. Honlapunkra feltesszük turatársaink számára , azonban az éves programunkba már nem fér bele, de ki tudja, hátha egy egy tagunk (közel 200 főt számolunk) él a lehetőséggel.
Azonban 2009 éves programunkba már év elején beépítjük, ha hasonló kezdeményezése lesz."
aVölgység Turista Egyesület vezetősége
"Nagyon örülök a felkeresésnek, hiszen valóban szükség van a túrázás népszerűsítésére.
Az általunk végzett munka kevésbé hatékony, mint az Ön által eltervezett program, de mindenki a saját erejéhez mérten teszi a dolgát. Ennek következtében pedig mint természetbarátok, természetesen segítjük egymást, ahogy csak tudjuk.
Sok sikert a túrázáshoz és remélem találkozunk a Kéktúra valamelyik szakaszán."
Tót Erika
Medvetalp Túracsoport
"Már több helyen hallottam az útról, legutóbb tegnap a Tájak Korok Múzeumok Egyesület közgyűlésén.
Kicsit meleg lesz ez a túra nyáron, de minden jót kívánok hozzá.
Hirdetjük a tagjainknak és az ismerőseinkenek is..."
Haász Albertné elnök
Természetvédők Turista Egyesület
"Épp a Szent István-vándorlás kezdőnapjától szervezzük hagyományos vándortáborunkat a kéktúra útvonalán (mi most Zirctől indulunk Írottkő irányába). Így az első napokban biztosan nem tudunk csatlakozni a vándorláshoz, de bízom benne, hogy a 41 nap valamelyikén lesz rá lehetőségünk.
Egyetértünk a mozgalom célkitűzésével. Sok sikert és jó munkát kívánok!"
Baranyi Zsolt
Szigeti Túrázók Természetjáró Csoport
"A Gyere Velem Magyarország mozgalmat valóban figyelemreméltó és nagyszerű kezdeményezésnek találjuk. Mindig örülünk, amikor az aktív szabadidős tevékenységek ilyen népszerűsítést kapnak, ezért természetesen támogatjuk azt és igyekszünk részt venni a népszerűsítésben.
A Mozgásvilág.hu oldal bannerhelyei sajnos nem teszik lehetővé a mozgalom logo-jának kihelyezését, viszont szívesen jelentetünk meg cikket a kezdeményezésről és adunk számot a 41 nap történéseiről menet közben is, amit hírlevelünkben is közzéteszünk. Az esemény hivatkozását és logo-ját a partnereink menüpont alatt tudjuk megjeleníteni.
Továbbá szeretnénk ajánlani, hogy a napi teljesítményt az Edzésnaplónkban rögzítsék, így pontosan nyomon követhető a túra."
Simon Ádám,
a Mozgásvilág szerkesztője
"Örömmel várjuk Önöket, s amennyiben szükséges az általános iskolában alkalmi szállást, az udvaron sátorhelyet is szívesen adunk a vándorlóknak."
Mihály Ferenc
polgármester
"Vándorlásukhoz sok sikert, jó időt és kényelmes bakancsot kívánok!"
Papp László,
Balatonfüredi Természetjáró Egyesület
www.bfuredite.fw.hu
"Tisztelt Hagyó Miklós! Gratulálok elhatározásához és jó utat kívánok. Ha Baktakékre ér szívesen vendégül látom. Én háromszor jártam végig a nagy kék útvonalát és hosszabb rövidebb távot 62 fiatal tett meg velem. Július 9-én indulok egy volt tanítványommal Mátraverebélyről és Nógrádig szeretnénk eljutni. Ez a szakasz hiányzik még neki,hogy másodszor teljesítse a távot. Nekem ez már negyedik alkalom lesz és kérésére tartok vele 66 évesen. A Naszály és Rockenbauer Pali barátom kopjafájánák meglátogatása is motivál. Egyébként az encsi újságban kb két éve, a Szerencsi Hírek honismeret rovatában most van soron és tart egész évben túráimról szóló élménybeszámoló sorozat. Az újág honlapján olvasható."
Szádváry Gyula
a Fiatalokért Alapítvány kuratóriumi elnöke (Baktakék)
"A Szolnoki Olajipari Természetjáró Sport Klub támogatja a "Gyere velem, Magyarország!" mozgalmat."
Burján Tamás,
elnök
"Szeretettel üdvözöljük a remek gondolatot és az igényes honlapot! Rendszeresen és szervezetten járjuk a "kéket", többen közülünk már teljesítették, van aki háromszor is...
Bízunk benne, hogy minél többen csatlakoznak, s egy kicsit elindul Magyarország ezen az úton! Mi több szakaszt tervezünk Önnel bejárni, elsősorban persze a Mátrát, szűkebb hazánkat."
Merva Eszter és László
Kékes Turista Egyesület
"A honlap nagyon jól sikerült, gratulálok hozzá.
Egyesületünknek azon a napon (este) kezdődik a Kalandtúrája, melynek induló állomása Szentgotthárd, útvonala a Rába folyó (kenutúra) egészen Sárvárig (július 17-ig tart).
Én arra gondoltam, hogy még 11-én reggel csatlakozhatnánk a vándorláshoz az első etap erejéig, és még arra is lenne időnk, hogy estére visszatérjünk Szentgotthárdra a Kalandtúra gyülekezőjére.
A pontos kivitelezésen még idő hiányában nem gondolkoztam, de minden esetre nem látom megoldhatatlannak a terv megvalósítását.
További jó szervezkedést és felkészülést kívánok a túrákra!"
Fitos József
Hamahama Természetjáró Egyesület