Jómagam már egészen fiatal koromtól szerelmese vagyok a természetnek, s bebarangoltam szűkebb szülőföldem, a Jászság tájait. E gyalogutak emléke mélyen rögzült bennem, s bár később fővárosi lakossá lettem, számomra a felüdülést, az igazi kikapcsolódást nem a békés napfürdőzés, a tó- vagy tengerparti pihenés, hanem a "hegyek között, völgyek között" zajló gyaloglás - a természet szépsége, a táj békéje s itt-ott még fellelhető romlatlansága - jelenti.
Miután tavaly nyáron Spanyolországban végigjártam az El Caminót, számos meghívást kaptam, hogy tartsak róla élménybeszámolót. Ezek során kiderült, hogy nagyon sokakban él a hajlandóság hosszabb-rövidebb távokat gyalogosan megtenni, csak a megfelelő figyelemfelkeltésre, hívásra és alkalomra várnak. Többen javasolták, hogy érdemes lenne olyan gyalogtúrát szervezni, amely egyszerre jelenthet kihívást a már komoly tapasztalatokkal rendelkező túrázóknak s teremt alkalmat a kezdők csatlakozására.
Így született meg bennem a gondolat, hogy az idei nyárra tervezett túrámra másokat is hívok. Olyan vándorlást szervezek, amelyre nemcsak azokat várom, akik az elindulástól a célig kísérnek, hanem szívesen látom azokat is, akik egy-egy tetszőleges időtartamú vagy távolságú szakasz megtételére vállalkoznak. A kikapcsolódásra, pihenésre, felfedezésre és ismerkedésre ez ugyanis éppúgy alkalmat teremt, mint az akár napi 30 kilométer legyaloglása.
Az Országos Kéktúra útvonalának teljesítésére esett a választásom, annak is az Írott-kőtől Hollóházáig tartó szakasza megszakítás nélküli legyaloglására. A választás kézenfekvő volt, hiszen a nagy múltra visszatekintő, országunk kivételes szépségű vidékein kijelölt turistaút idén 70 éves. A Szent István-vándorlás útvonalát, amely a későbbi Országos Kéktúra alapjául szolgált, 1938-ban, Szent István halálának 900. évfordulóján alakították ki s teljesítették először.
Az évforduló remek alkalmat teremt közösen felfedezni (újra felfedezni) azokat a természeti szépségeket, amelyek a városi életet élők vagy más tájegységek lakói, illetve néha még a helybeliek számára is gyakran rejtve maradnak. Az út során olyan nevezetességeket érintünk, mint a cserhátsurányi várkastély, a bodajki Lambert-kastély, vagy a Pengő-kő andezitsziklái, és olyan tájakon, apró falvakon át vezet majd az utunk, amelyek valóságos ékszerdobozként díszlenek az őket körülölelő festői környezetben.
Az 1128 kilométer hosszú túraút bármelyik szakaszán bárki csatlakozhat hozzám. Az általam szakaszolt, a honlapon is megtalálható itinerről pontosan nyomon követhető, melyik nap merre, milyen állomásokon gyalogolunk keresztül.
Szeretettel várok minden felfedező kedvű érdeklődőt.

Hagyó Miklós

Untitled Document Látogatók száma : 123560
© gyere velem, magyarország! program