Kedves Leendő Túratársaim!

Közös vándorlásunkat - amelyre remélem, nagyon sokan elkísérnek majd - a lehető legnagyobb kötetlenség fogja jellemezni. Ennek ellenére - vagy éppen ezért - néhány dolgot szükségesnek látok rögzíteni.

- A 1128 km hosszú túraút bármelyik szakaszán, bárki - egyedül vagy társasággal - csatlakozhat hozzám, s a közös vándorláson résztvevőkhöz.
- A Szent István-vándorlás, illetve az Országos Kéktúra útvonalát fogom teljesíteni - a honlapon is megtalálható - itiner szerinti ütemezésben.

Ebből pontosan nyomon követhető, hogy melyik nap hol és kb. milyen időpontban gyalogolunk keresztül a jelzett helyszíneken.

- Az Országos Kéktúra útvonalát 41 nap alatt szeretném teljesíteni, ennek megfelelően készítettem el a szakaszolást.
- Én magam minden reggel hat és hét óra között indulok útnak, de természetesen ez nem köt senkit sem. Mindenki a maga útját járja, a saját tempójában, szokásai és hangulata szerint, a kedve szerinti társaságban haladhat. Tudjuk, hogy honnan, hová és melyik úton tartunk, így időről időre beérhetjük, beérjük majd egymást.
- Szállásról és étkezésről mindenkinek magának kell gondoskodnia. Utunk során szállodák, turista- és vendégházak, campingek és egyéb sátorverő-helyek állnak rendelkezésünkre.

(Honlapomon ezekről is összegyűjtöttem információkat.)

- Nem kell feltétlenül tekintettel lenni a napi szakaszolás végén jelzett pihenőhelyekre sem. Aki már előbb elfárad, vagy tovább bírja az aznapi gyaloglást, természetesen másutt is megéjszakázhat.
- A túrateljesítmény igazolása - csak azoknak, akik erre igényt tartanak - a hagyományos módon, az ellenőrzőpontokon elhelyezett OKT-bélyegzők felhasználásával történik. (Az aktuális pecsétet az egyéni igazolófüzet a kijelölt részére kell bebélyegezni. Az igazolófüzetet a Magyar Természetbarát Szövetségnél (www.mtsz.hu) lehet megvásárolni.)
- Szeretném, ha minél többeknek kerekedne kedve a csatlakozáshoz, s a korának, egészégének, érdeklődésének és szabadidejének leginkább megfelelő szakaszt (szakaszokat) tudná kiválasztani. Akár fél napokra, vagy mindössze két település közötti távra is lehet csatlakozni. Ezért napi lebontásban a tervezett résztávokat, távolságokat, időtartamokat és a szintkülönbségeket, a pecsételő helyeket (ellenőrző pontokat), valamint is összegyűjtöttem, s honlapomra tettem.
- Az utunk által érintett községek és városok nevezetességeit, kulturális és szakrális emlékhelyeit is ismerteti a honlap, hiszen azt szeretném, hogy a vándorlás során mindenki a saját igényeinek megfelelő mértékben és alapossággal ismerkedhessen meg az egyes települések jellegzetességeivel, értékeivel.

A települések polgármestereit is értesítettem a vándorlásunkról, tudnak már az érkezésünkről.

A vándorlást 2008. július 11-én reggel 8.00-kor kezdem a velemi buszfordulóból. Aki az elejétől végig elkísérne, vagy az első szakaszo(ko)n lenne a társam, azt ott és akkor várom nagy-nagy szeretettel.
- Egyetlen nagyon fontos kérésem van: a jó kedvet senki se felejtse odahaza!

Hagyó Miklós

A felmerülő kérdéseket, észrevételeket, javaslatokat a következő e-mail címen várom: info@szentistvanvandorlas.hu

Untitled Document Látogatók száma : 123560
© gyere velem, magyarország! program