Gyere velem, Magyarország! Társalgó:

A tervezettnél néhány nappal ugyan később, de megnyílt a nyári vándorlásunkat előkészítő honlapunk. A késedelem oka az volt, hogy a weboldal szerkesztésén dolgozó barátaink még szebbé, még látványosabbá és kezelhetőbbé kívánták varázsolni azt a sok információt, amelyet összegyűjtöttünk nekik. Igyekezetek minden - időnként egymást is felülíró - ötletünket, kérésünket valóra váltani. Úgy illik, hogy ezt ezen a helyen is megköszönjem nekik.
Korántsem ért véget azonban még a munkájuk, s ezt ők maguk is tudják. Olyan honlapot szerkesztettek ugyanis, amelynek társalgó rovata nemcsak arra teremt kiváló alkalmat, hogy a vándorlás majdani azonos szakaszát járók már előzetesen is megismerkedjenek egymással, hanem arra is, hogy az itteni eszmecsere nyomán felmerülő kérdésekre, javaslatokra is érdemben reagáljanak. Akár új menüpontok, vagy kiegészített segédletek formájában is.
Személyes megismerkedésünkig, közös vándorlásunk kezdetéig is kellemes és érdemleges társalgást kívánok! Olyat, amelyet mindenkinek jól esik majd élőszóban folytatni.
Szeretettel üdvözlöm mindazokat, akik gondolataikat készek megosztani velünk.

A társalgó használatához regisztráció szükséges!

Hagyó Miklós

  Oldalak: 1[2] [3] [4] [5] [6] [7] [8] [9]  Összes hozzászólás: 84
#115 [Edit] [2009.03.18 13:07:40]
Kedves Túrázók! Hagyó Miklós és barátai 2009 nyarára a Hunyadi Túrát találta ki, amely a soknemzetiségű Erdélyben vezet végig több Hunyadiakhoz kötődő település mentén. 2009. július 4.-én kezdődik a 30 napos túra. További információkat a www.hunyaditura.eu oldalon találtok. Várunk minden kedves ismerőst - és azokat is, akik lemaradtam a Szent István-vándorlásról.


#114 [fokm] [2009.01.22 21:00:01]
Miklós egy hős vagy!!! Mielőbbi felépülést kívánuk. F.Márta+János (Zsíros-hegy)


#113 [poppea] [2009.01.12 20:59:13]
Sziasztok! Én is szívesen részt vennék egy találkozón! :) Ungár Gabi


#112 [ottokr] [2009.01.12 20:42:21]
Szia Volo (és mindenki más)! A magam részéről támogatom az ötletet! Krisztián


#111 [kicsi sherpa] [2009.01.08 15:46:18]
Szia Volo! Én biztosan benne vagyok, beszélgessünk... :) remélem minél hamarabb találkozunk valahol útközben... :)


#110 [volo] [2009.01.07 12:02:26]
Sziasztok Elöször is Boldog Új Évet mindenkinek. Sokat gondolkoztam azon , hogy vajon mi lett vagy mi lesz azokkal az álmokkal amiket a vándorlás alatt szöttünk közösen. Arra gondolok itt, hogy ebböl a tura csapatbol egy igazi szövetéget kovácsolunk. Tudom , hogy mindenkinek sok dolga van de azért valamikor erröl jo volna egy beszélgetést meg ejteni. Gondolom nem vagyok egyedül a csapatbol ezzel kapcsolatban.Azért mindenkinek kivánok sok szép túrát és jo egészséget:)) Bajtársi üdv volo


#109 [dottal] [2008.12.24 10:54:27]
Minden volt és jövendő túratársnak kellemes ünnepeket és boldog új esztendőt, jó egészséget kívánok.


#108 [esztincs] [2008.12.23 20:16:33]
"Minden szívből szóló karácsonyi énekben, A kandalló ropogásában és melegében, Az ünnepi ebéd közben, A beszélgetésben és nevetésben, Minden képeslapban amit egy barát, vagy a család küldött, Minden, amit ebből meghallunk, és ami elgondolkodtat bennünket, az maga a szeretet." Kedves Túratársak!Szívből kívánok Nektek kegyelemteljes békés boldog karácsonyt! :)


#107 [kicsi sherpa] [2008.12.21 13:57:00]
Kedves Vándorlók! Ezúton szeretnék Mindenkinek boldogságos ünnepeket kívánni. A sherpák ereje és vidámsága kísérje utatokat :) Útközben majd találkozunk valamikor, valahol... egyszercsak... :) Marcsi és Volo! Veletek pedig viszontlátjuk egymást december 28-án egy évzáró szlovákiai túrán :) addig is kellemes energiagyűjtést! kicsi sherpa :)


#106 [mimre] [2008.12.19 17:37:01]
Minden kedves túratársamnak Békés Boldog Karácsonyt, sikerekben és kilóméterben gazdag Boldog Új Évet kívánok.


  Oldalak: 1[2] [3] [4] [5] [6] [7] [8] [9]  Összes hozzászólás: 84
Untitled Document Látogatók száma : 123561
© gyere velem, magyarország! program